Bacoo rumok „szellemei” hódítják meg a hazai rumkedvelőket

0
566
Bacoo

3, 4, 7, 11: ezek a bűvös számok nem egy heti lottószelvény kezdő számai, hanem a díjnyertes Bacoo rumok évjáratait jelölik. Pillants velünk az évszámok mögé…

A Bacook (BAH-KU) egyfajta mitológiai szellemek, akik a monda szerint a Karib-tengeren sodródó, üres rumos palackokban laknak, és varázserejüknek köszönhetően gazdájuk minden kívánságát teljesítik. Törpeszerű lények, jellegzetesen nagy szemekkel, hosszú karokkal és lábakkal. Maga a szó sok nyugat-afrikai nyelvben „kis testvért” vagy „alacsony férfit” jelent.
A fenti legendáról elnevezett rumokat a Dominikai Köztársaság szívében, San Pedro de Macorisban gyártják. A saját farmjukon termesztett cukornádnak közvetlen a levét használják fel (tehát nem készítenek belőle melaszt), majd a lepárlást követően ex-bourbonhordókban érlelik a párlatot szintén helyben lévő raktáraikban. A lepárló három legfontosabb alapelve a minőség, a következetesség és a karakteresség.
Ezen négy tétel között van olyan is, amelyik már nemzetközi versenyeken is bizonyított, és értékes díjjal gazdagodott. Ismerd meg, hogy milyen italok rejlenek az évszámok mögött.

Bacoo 3 éves White rum (0,7L / 43%)

Ez a fehér rum 3 évig érlelődik tölgyfahordókban, majd szénen átszűrve kivonják az érlelés során felvett színeket, de ez a művelet az ízét már nem módosítja. Emiatt koktélok kiváló alapanyaga lehet, hiszen az ital úgy közvetíti a trópus ízvilágát, hogy közben nem „színezi” be a készülő koktélt.

Bacoo 4 éves rum (0,7L / 40%)

Ez a rum 4 évig érlelődik tölgyfahordókban. Friss és gyümölcsös ízvilágát a trópusi jegyek uralják, mint a papaya, a banánkenyér, a mandulavaj és a karamellizált ananász. Nyálcsorgatóan finom.

Bacoo 7 éves rum (0,7L / 40%)

Ezt a rumot 7 évig érlelik tölgyfahordókban, így gazdag és telt ízeinek hála, tökéletes választás rumkoktélhoz, de ajánljuk gyömbérsörrel is. Utóbbi esetben a gyömbérsörből ízlés szerinti mennyiséget érdemes a rumba tenni, és a jég ezt sem rontja el… A 7 éves rumváltozat ízét gyümölcsös jegyek teszik emlékezetessé, úgymint a karamellizált banán és a mazsola.

Bacoo 11 éves rum (0,7L / 40%)

A lepárló legkorosabb példánya ez a 11 éves rum, amelyet oszlopos lepárlóberendezésben készül, és tölgyfahordókban érlelődik. Ízében karamellizált dió, csokoládéba mártott kávébab és a vanília dominál. Jó szívvel ajánljuk.

Forrás: WhiskyNet. További rumok széles választéka

- hirdetés -