A válóperek egyik, ha nem a legérzékenyebb része a szülői felügyelet meghatározása. A gyermekelhelyezés egyébként nem függ a házasság felbontásától, azt abban az esetben is el lehet indítani, ha a két szülő jogi viszonylatban nem számít házastársnak.
Szülői felügyelet – kényes téma
A tendencia szerint, az esetek többségében mindkét szülői fél egyaránt szeretne élni a szülői jogaival, ha a gyermekelhelyezés kérdése kerül terítékre. Mégis azt látjuk, a témát számos félreértés övezi. Az egyik legnagyobb tévhit, miszerint, ha a szülők ezirányú jogaikat mindketten egyaránt gyakorolják, akkor az automatikusan azt jelenti, hogy a gyerekről is közösen gondoskodnak. Ez a kijelentés a valóságban nem állja meg a helyét. A közös felügyelet nem egyenlő a váltott gondoskodással, sem azzal, miszerint a gyerek az anyánál és az apánál azonos időt töltene. A közös felügyelet meghatározása nem zárja ki a tartásdíj fizetését sem.
Szülői felügyeleti jog – milyen kötelezettségeket kell teljesíteniük a feleknek?
Minden gyermek, aki még nem töltötte be a 18. életévét, azaz még kiskorú, szülői felügyelet vagy gyámság alá tartozik. A szülőknek vagy a gyámoknak meghatározott kötelezettségeik vannak a kiskorúval szemben. A szülői felügyeleti jog többek között a gyermek nevének meghatározását, nevelését és gondozását, tartózkodási helyének eldöntését, vagyonának kezelését takarja. A felügyeleti joggal a szülő a kiskorú gyermek törvényes képviselője is egyben.
Milyen jogokkal ruházza fel a közös felügyelet a szülőket?
Ha a közös felügyelet bevezetésére kerül sor, a felek annak gyakorlása során a kiskorú gyermek törvényes képviseletének és a vagyona kezelésének kérdésében dönthetnek közösen. Érdekes tény viszont, miszerint az iskolaválasztás lebonyolítása már kizárólag azt a szülőt illeti meg, aki egyedül neveli a gyermeket. A különélő szülőt ez esetben az úgynevezett kizárólagos szülői felügyelet illeti meg.
Szülői felügyeleti jog: kifogástalan minőségű jogi képviselet
Ha Önnek aktuális a fent említett téma, és megbízható jogi képviseletet keres, bízza magát a kifogástalan szakmai renoméval rendelkező Vidákovics & Partners iroda profi ügyvédjeire!