Penészesek a falak és a szekrények? Mutatjuk mi a megoldás!

0
1591
penészes fal

Sajnos sok esetben fordul elő, hogy a házak magas páratartalma miatt kialakulnak a penészfoltok. Bármilyen furcsán is hangzik, az még a jobb eset, amikor azonnal látjuk a problémát, el tudjuk kezdeni a megszüntetést. Viszont sajnos sok esetben először észrevehetetlen helyeken bújik meg a penészgomba, nagyon jellemző, hogy első körben például szekrények mögött telepszik meg, hiszen a penész igazán kedveli a nyirkos, sötét helyeket.

A penész mindenhol jelen van, még ha nem is láthatjuk, tudnunk kell, hogy a spórák a levegőben szállva utaznak be a lakásunkba minden szellőztetés alkalmával. A penész a hideg felületeken telepszik meg, illetve szüksége van a magas (60% feletti) páratartalomra. A penész kialakulásának elkerülésében nagyon nagy szerepe van a szellőztetésnek, illetve a páratartalom folyamatosan figyelemmel követésének. Ha a sima szellőztetés hatására nem lesz jobb a helyzet, a különböző páramentesítőkhöz érdemes nyúlni, hiszen hiába szüntetünk meg egy penészfoltot vegyszerekkel, ha magát az okot, vagyis a párás környezet nem szüntetjük meg, biztosak lehetünk benne, hogy újra ki fog alakulni.

Sok esetben mire észreveszi az ember a házában a penészesedést, például egy beépített szekrény mögött, akkora a baj, hogy a falat újra kell vakolni, festeni, illetve sok esetben a bútor is menthetetlen. A mérgező toxinokat terjesztő bútorokat érdemes a hulladékudvarba szállíttatni a keletkezett építési-bontási hulladékkal együtt. Erre a legegyszerűbb, illetve leghatékonyabb megoldás a konténer rendelés.

Persze felmerül a kérdés, hogy milyen konténert érdemes választani. A fenti esetben mindenképpen a vegyes hulladék konténer bérlés lesz a megfelelő választás, nem pedig a sittszállítás, hiszen az első esetben mindent, a bútorokat, építési törmeléket, csomagolóanyagokat (a veszélyes hulladék kivételével) be lehet tenni a konténerbe. Fontos átgondolni azt is, hogy pontosan mekkora konténerre lesz szükség, várhatóan mennyi hulladék keletkezik. A konténeres cégek jellemzően 4,5,6-8 m3-es konténerekkel dolgoznak, ennek a kiszállítása oldható meg a lakossági és a vállalati megrendelőknek egyaránt.

Cégünk, az InterBridge-Trade Kft. több, mint 20 éve van jelen a konténer szállítás piacán, több tízezer elégedett ügyféllel a hátunk mögött biztosan tudunk segíteni építési, felújítási munkája során.

Tesztelje megbízhatóságunkat, keressen minket elérhetőségeinken!

E-mail cím: m.pal@interbridge-trade.hu
Mobilszám: +36/70-368-58-24