Fotókönyv – emlékgyűjtemény modern köntösben

0
41
fényképek, fényképező

A fotóalbumok már régóta a családi archívum fontos részei. A hagyományos, “beragasztós” megoldások helyett azonban ma már jóval egyszerűbben is kreálhatunk hasonló kiadványokat, melyek modern köntösben idéznek fel egy jól ismert tradíciót.

Emlékek és fényképalbumok

Az emlékeknek számtalan formája létezhet. Ezek többsége eleve csak a saját és közös emlékezetünkben él, mely az évek során akár különféle módon formálódhat is, egy jó részük pedig akár valamilyen tárgy, illat, íz és természetesen fénykép segítségével is rendkívül plasztikus módon felidézhető. Ez utóbbi pedig abszolút szerves részét képezi a különböző archívumoknak, hiszen vélhetően minden családban akad 1-2 fotóalbum vagy legalább egy kupac fénykép egy doboz mélyén.

Ezeknek a kötetek hatalmas tradíciókkal bírnak, hiszen lényegében évtizedek óta jól bevált keretet és rendezési elvet adnak az előhívott, papír alapú fotóknak. A digitalizáció elterjedésével ugyanakkor egy a hagyomány egy kicsit háttérbe szorult, hiszen a fényképek többsége most már telefonokon és más adathordozókon, digitálisan érhető el. Ez persze arra is lehetőséget ad, hogy a tradíciókat megújult formában idézzük fel, mint például a Sooters fotókönyv nyomtatás szolgáltatása is teszi ezt.

fényképalbum

Fotóalbum és/vagy könyv

Joggal merülhet persze fel a kérdés, hogy miben más egy fotókönyv, mint egy hagyományosnak mondható “beragasztós” fotóalbum. Az elv lényegében ugyanaz, hiszen mindkét tárgy a fényképek rendszerezésére, akár egy téma szerinti, akár kronologikus megőrzésére szolgál. A különbség sokkal inkább a technológiában keresendő, hiszen azt mondhatjuk, hogy a a fotókönyv egy modernebb kivitelű fotóalbum, mely megújult formában őrzi a hagyományokat és emlékeket.

Egy fotókönyv létrehozása során ma már online tölthetjük fel és rendszerezhetjük sőt, akár szerkeszthetjük is fotóinkat, melyek aztán közvetlenül a könyv oldalaira kerülnek nyomtatásra, így tehát egy jóval időtállóbb formátumot kínálnak az emlékek megőrzésére. A modern fotónyomtatási megoldások ráadásul magasabb minőségben képesek előhívni a fényképeket, a fotókönyv kategórián belül elérhető kiadványok sokszínűsége pedig a tematizálást is megkönnyíti.

Fotónyomtatás minden alkalomra

A fotókönyvek nagy előnye, hogy könnyedén hozhatunk létre általuk tematikus fénykép gyűjteményeket, melyekhez akár a könyv stílusát is alakíthatjuk. A Sooters kínálatában több, kifejezetten különleges alkalmakra tervezett sablon érhető el, melyek kiválasztása után mi rendezhetjük bele a saját fotóinkat és rendelhetjük meg a fotókönyv nyomtatást. Ezzel pedig olyan gyűjteményeket hozhatunk létre, melyek nem csak a polcon mutatnak jól, de a tájékozódást is segítik az emlékek között.

Egy fotókönyv létrehozása és megrendelése a felhasználók számára csupán néhány kattintás, a gyártás átfutási ideje pedig a legrosszabb esetben is csak néhány nap. Így tehát rendkívül gyorsan állíthatunk össze különféle nekünk tetsző, akár tematikus, akár random módon szerkesztett albumokat, melyek aztán az archívum fontos részei lehetnek. Emlékeink ilyen formában pedig hosszú évtizedekre megőrizhetők.

- hirdetés -