A valódi ragyogás nem a tükör előtt kezdődik. Nem egy krémben, nem egy frizurában és nem is egy jól eltalált ruhadarabban születik meg, hanem jóval mélyebben. A belső egyensúlyból, az önmagunkkal való kapcsolat minőségéből fakad, és onnan sugárzik kifelé. Amikor ez az összhang jelen van, a külső szépség szinte magától követi.
A test és a lélek nem különálló rendszerek. Amit gondolunk, ahogyan élünk, ahogyan magunkhoz beszélünk, mind nyomot hagy a megjelenésünkön. A tartós fáradtság, a folyamatos megfelelési kényszer vagy az elfojtott feszültség előbb-utóbb az arcon, a testtartásban és a kisugárzásban is megjelenik. Ugyanígy igaz az ellenkezője is. A belső nyugalom, az elfogadás és az önbizalom láthatóvá válik.
Az önbizalom sokak számára félreértett fogalom. Nem hangosságot, nem dominanciát és nem tökéletességet jelent. Sokkal inkább azt a csendes biztonságérzetet, hogy rendben vagyunk önmagunkkal, akkor is, ha nem vagyunk hibátlanok. Az ilyen önbizalom nem elvesz másoktól, hanem teret ad. Megnyilvánul a tekintetben, a mozdulatok természetességében és abban, ahogyan jelen vagyunk egy helyzetben.
Az életmód itt válik igazán kulcskérdéssé. A rendszeres alvás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mozgás és a mentális pihenés nem csupán egészségügyi ajánlások. Ezek az idegrendszer alapvető szükségletei. Amikor ezek hiányoznak, a szervezet folyamatos készenléti állapotban működik, ami hosszú távon kimeríti a belső erőforrásokat. Amikor viszont megkapja, amire szüksége van, a test és az elme együttműködése látványosan javul.
A szépség ebben az értelemben nem cél, hanem következmény. Nem valami, amit erővel el kell érni, hanem ami megjelenik, ha jól bánunk magunkkal. Egy nyugodt idegrendszer kisimítja az arcvonásokat, egy stabil belső világ magabiztosabb testtartást ad, az önmagunk iránti tisztelet pedig természetes vonzerőt teremt.
Fontos szerepe van annak is, hogyan beszélünk magunkhoz. A belső párbeszéd sokkal erősebb hatással van ránk, mint gondolnánk. Az állandó önkritika feszültséget kelt, míg az együttérző, reális önreflexió biztonságot ad. Nem arról van szó, hogy mindent rózsaszínben kell látni, hanem arról, hogy emberként tekintünk magunkra, nem hibajegyzékként.
A belülről fakadó ragyogás nem hivalkodó, mégis feltűnik. Olyan jelenlét, amely megnyugtat, amelyhez jó kapcsolódni, és amely nem mások elismeréséből él, hanem belső stabilitásból. Ez az a fajta szépség, amely nem múlik el trendekkel, nem függ az életkortól, és nem igényel folyamatos bizonyítást.
Amikor elkezdünk figyelni magunkra, nem önzésből, hanem önismeretből, valami finoman átrendeződik. A külső és a belső világ összhangba kerül, és a ragyogás már nem erőfeszítés, hanem természetes állapot lesz.
